Az olasz kormány bejelentette, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordul egy nemrégiben hozott ítélet ellen. Ez az ítélet arra kötelezi az államot, hogy körülbelül 1 milliárd euró összeget térítsen meg a Telecom Italia (TIM) vállalatnak.
Egymás után tartanak 5G frekvencia aukciókat Európában, a nagyobb piacok közül az Egyesült Királyságban idén júniusban, most pedig Olaszországban licitálhattak a távközlési cégek 5G technológiára is alkalmas frekvenciákra. Az olasz példa azt mutatja, az állam tetemes bevételekre tehet szert, de az is körvonalazódik, hogy a drága frekvenciák miatt a szolgáltatók eladósodottsága tovább emelkedik, profitabilitásuk pedig tovább csökkenhet, miközben egyelőre nem látszik, hogy néz ki működőképes 5G üzleti modell.
A Vivendi bejelentette, hogy tovább növelte részesedést az olasz Telecom Italiában, így már 20 százalékos részesedéssel rendelkezik - írja a Marketwatch.com.
Tovább dübörög a gyorsjelentési szezon. Ma a számítógépes játékairól ismert Zynga és Európa legnagyobb biztosítója, az Allianz tette közzé negyedéves számait.
Pörög a gyorsjelentési szezon, így a hét utolsó napján is több nagyvállalat közzétette negyedéves számait. A Pirelli, az EDF és az ArcelorMittal megerősített korábbi várakozásait, míg a Telecom Itali jelezte, hogy több fontos piacán is gyengén teljesített.
A spanyol Telefonica lett a befutó a Vivendi brazil cégének megvásárlásáért folytatott versenyfutásban, írja a Reuters.
Felgyorsult a távközlési piac konszolidációja, záporoznak a felvásárlásokkal kapcsolatos hírek Európából, Amerikából és Ázsiából. Most Brazíliában készülődik egy nagy üzlet.
Elképzelhető, hogy már csütörtökön bejelenti távozását a Telecom Italia vezére. Amennyiben ez bekövetkezik, a vállalat új stratégiai irányokat tűzhet ki, ez pedig felvillanyozta a befektetőket: 2 nap alatt több mint 10 százalékot emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama.
A Vodafone beperelte a Telecom Italiát, mivel a brit cég véleménye szerint az olasz távközlési óriás visszaélt domináns piaci pozíciójával. A Vodafone azt állítja, hogy a Telecom Italia magatartása miatt meglévő és potenciális ügyfeleket veszítettek el.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Mitch McConnell a Szenátusban bírálta Orbán Viktor kabinetjét a kínai kapcsolatai miatt.
Egy 300 milliárd jüan összegű hitelprogramot is elindítanak.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.